2009. jan. 4. 4:30 - írta GNL

Dolgozatom témájául a 2006. évben bemutatott A Titok -  A vonzás törvénye című filmet és könyvváltozatot választottam, mivel valóságos mozgalom szerveződött köré Magyarországon az eltelt két évben. Titok körrel nem tudtam felvenni a kapcsolatot, mivel Szegeden eddig csak kezdeményezések vannak a kör megszervezésére, ezért az egyéb forrásokból származó információk - az Interneten létrehozott közösségi oldal és egy interjú - alapján írtam meg a dolgozatot.

 

Eszmetörténeti háttér

     Néhány mondatban utalni szeretnék arra a politikai, eszmetörténeti háttérre, ami alapját képezi többek között a Titok sikerének is: 1968-as diáklázadások, hippi mozgalom, II. vatikáni zsinat, katolikus egyház ökumenikus és megújulási mozgalmai, hinduista és buddhista áramlatok megjelenése Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a XX. század második felében. Ebbe a vallási-világnézeti miliőbe illeszkednek bele az eltitkolt igazságokról szóló alkotások is, úgy, mint a Mennyei prófécia című film, Umberto Eco: A rózsa neve, Dan Brown: A Da Vinci kód és Rhonda Byrne: A Titok című nagy sikert aratott könyvei.[1]

 

Mi is az a Titok?

     A film készítői szerint a Titok nem más, mint a pozitív gondolkodás hatalmának elmélete, mely a Vonzás Törvényén alapszik. A Vonzás Törvénye a világegyetem legerősebb törvénye, minden embert ez mozgat. Töredékei eddig is fellelhetők voltak szájhagyomány útján fennmaradt bölcsességekben, irodalmi művekben, különböző vallásos és filozófiai szövegekben, a darabkák azonban most először állnak össze teljes kinyilatkoztatássá.

     A filmben - eredeti címén The Secret -, melyet Ausztráliában készített egy Rhonda Byrne[2] nevű hölgy, híres pszichiáterek és tanítók szólalnak meg és mondják el saját életük sikertörténetét. Az életben mindent elérhetünk - szerelmet, boldogságot, egészséget, gazdagságot -, ha „kérjük, hiszünk benne, és készek vagyunk elfogadni azt".[3]

 

 

 

 

A Titok köré szerveződő internetes oldal

     A Titok című filmet megnézve vagy a könyvet olvasva internetes közösségi oldal alakult Magyarországon,[4] mely a bemutatkozóban azt emeli ki, hogy az élet nagy kérdéseivel foglalkozik. A regisztráció után bárki hozzászólhat véleményével az oldal témáihoz.

     A honlapon a következő fülszövegekre lehet kattintani: A Titok, ahol a film magyarra lefordított szövege található és az arra reagáló blog bejegyzések. Események, ahol 2007 augusztusától naptári rendszerben megtalálható, hogy hol, mikor vannak programok. A Fórumon a tagok blogbejegyzéseit olvashatja a látogató különböző témák köré csoportosítva. A Sikertörténetek már megtörtént eseteket mesél el, ezáltal is támogatást, bátorítást adva a másoknak. A Linkek a Titokhoz kapcsolódó ezoterikus oldalakat ajánlja a látogató figyelmébe. A Kapcsolatok-nál a honlap szerkesztőivel léphet kapcsolatba az érdeklődő.

     A film olyan nagy hatást váltott ki, hogy az ország különböző nagyvárosaiban Titok-körök alakultak: Budapesten, (Bécsben), Békéscsabán, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Székesfehérváron, Szegeden és Szombathelyen. Mivel az Internetről származnak az információk, ezért a közösségek alakulását az időpontok és helyszínek figyelmével lehet nyomon követni. Ezeknek a csoportoknak a szervezettsége különböző. Budapesten a legszervezettebb: hetente tartanak klubot, egy ausztrál zenekar[5] példája nyomán saját filmet készítettek az ölelésről, országos Titok-találkozókat szerveznek a Margitszigeten. Bécsben és Békéscsabán 2008. február-március folyamán alakultak meg a körök, Szegeden a szerveződés folyamatban van, Szombathelyről nincs adat, a többi vidéki nagyvárosban pedig 2007. szeptembere, vélhetően a honlap megindulása előtt is működtek már a körök.

     2008. január 19-én volt a legutóbbi Titok-találkozó Budapesten. 2008. február 14-én alakult meg az egyesületük, a Mosolyogj Magyarország Mozgalom (MoMoMo). 2008. március 29-én a Humanista Mozgalom szimpatizánsai mellett részt vettek a Titok kör tagjai közül néhányan a Hősök terén kirajzolódott Békejelben is. Folyamatosan szerveznek Titok tréningeket is kezdő és haladó szinten egyaránt.

     Az eddig felsoroltakban azt fejtettem ki, hogy hogyan lesznek láthatóak fizikálisan a Titok körök. Mivel az interneten ez egy virtuális közösség, másképpen jelenik meg, válik láthatóvá, mint egy térben szerveződő közösség. Egy-egy téma köré alakulnak ki megjegyzésekből beszélgetések, egy-egy esemény, amin részt vettek, ahhoz fűznek kommentárokat. A témákat a teljesség igénye nélkül a következő módon lehet csoportosítani: Szerelem, féltékenység, magány, Döntéshelyzetek, Titoktalálkozók, Munka, Pénzszerzés, Segítségkérések, A nő szerepe. A hozzászólások sem konkrétak és hétköznapiak, inkább az élet esszenciáinak sűrítéseiként jelennek meg. Ez a felvett virtuális személyiség nagyfokú anonimitást biztosít azok számára, akik nem szeretnék kilétüket felfedni. Ugyanakkor a „kemény mag”-ban a Titok tudása teremt egy belső koherenciát, melyben bizalmasan megoszthatják egymással tapasztalataikat.

     Ezeken a fórumokon szó esik olyan témákról is, amik a szélesebb társadalmi közegben tabunak számítanak, mint például a jóslás. „Én csak pár hete foglalkozom a Titokkal, és nagyon megtetszett! Eddig a kártyajóslatokban hittem, de sajnos az ilyen jóslatok nem mindig jönnek be, ezt egyre többször tapasztaltam az utóbbi időben, ezért úgy gondoltam, inkább valami mást keresek, ami hihetőbb, amikor egy barátnőm ajánlotta a Titok c. könyvet! A filmet még nem láttam, de a könyvet elolvastam!”

     A blog bejegyzésekből kirajzolódnak a csoportra vonatkozó normák. Ezek közül a mosoly nagyon fontos ugyanúgy, mint a pozitív gondolkodásmód.  Az egymáshoz való tartozásukat, érzéseiket személyes találkozásaik alkalmával ki is mutatják öleléssel.

     A Titok vonzereje azokra hathat, akiket érdekel a misztika, akik önismeretre vágynak, hisznek a gondolat erejével való változásban és bíznak az egyéni szellemi fejlődésben. A blog bejegyzésekben többször is előfordult, hogy a jelentkezők lelkesen csatlakoztak a körhöz, mert nagyon megtetszett nekik a film és a könyv gondolatai. Őket valószínűleg ösztönözte a speciális közösségbe tartozás igénye. Az egyik bejegyzés címe: Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Egyéni problémáját megosztja a virtuális közösséggel, tanácsot kérhet és kap, miközben megőrizheti anonimitását.  Egy másik hozzászólót a világbékére vágyás közösségi érzése dominált arra, hogy belépjen a körbe.

     A társadalmi közeg lehetőséget ad arra, hogy a mozgalom kibontakozhasson. Ezek között elsőként említeném az elvallástalanodás, szekularizáció folyamatát, mely nem ad egységes világképet az embereknek. A társadalom egyénekből áll, de az igény fennáll a közösségek teremtésére. Az elhidegült emberi kapcsolatokba melegséget próbálnak csempészni egymás, és az utcán szervezett megmozdulásokon teljesen idegen emberek megölelésével.

 

Interjú egy a Titkot alkalmazó fiatalemberrel

     Az interjút egy 23 éves fiatalemberrel (1985) készítettem, aki a Kecskeméti Főiskolára járt és jelenleg Szegeden tanul. Az interjúban arra voltam kíváncsi, hogy milyen közegben mozgott, amikor találkozott a filmmel, és hogy milyen változást hozott ez az ő életében. Nem tagja sem a kecskeméti, sem a szegedi Titok körnek. A honlapot sem látogatja rendszeresen, bár körültekintett rajta. Nincs megkeresztelve sem ő, sem a testvére. Édesanyja katolikus, de nem gyakorolja vallását. A családban a vallás nem beszédtéma. Ő maga is csak úgy találkozott katolikusokkal, hogy néhányszor volt misén, az iskolában pedig lehetett járni hittanórára, de ő nem élt az alkalommal.

     Az ezoterikus irányzatok már gyermekkorától érdekelték. Legelső élménye az volt, amikor édesanyja „megreikizte” negyedik-ötödik osztályos korában. Középiskolai tanulmányai elején kezdett el relaxálni egyik tanára ösztönzésére. Az iskolában ugyanis ez a tanára ajánlotta diákjainak az agykontrol tanfolyamot és az órák előtt is gyakran tartott pár perc pihenést. Ezután elkezdett önállóan is relaxálni az édesanyja kazettáira, majd a baráti körében cserélgették a hanganyagokat. Az agykontrol tanfolyamot kecskeméti tanulmányai második évében végezte el.

     A Titokkal való találkozása előtt már kipróbált több ezoterikus irányzatot. Megismerkedett a kineziológiával[6], a feng suival[7], a reikivel[8], angyalozással, sámánizmussal és a jógával. „Egy darabig mindegyik el tud vinni. Ez olyan, mint egy mankó. Ha kicsi vagy, ekkora mankó kell neked, majd egyre nagyobb. Előbb utóbb elhagyod a járókát. Ez mindenkinek mást jelent. Éreztem, hogy a kineziológia nem megy, mert az kevés nekem. Aztán [kipróbáltam] a reikit. Működik, használtam, de nem nagyon. Élek vele, de csak akkor, amikor kell, akkor használom. Ez mind arra van, hogy szétnézzek, mi az, ami érdekel, hogy kipróbáljam. … De nem tudnék most mondani egyetlen olyan irányzatot [sem], ami kizárólag mindenkinek jó.” Elmondása szerint azért próbált ki ennyi irányzatot, mert elfogyott az egyik iránt az érdeklődése, ugyanakkor elkezdte egy másik érdekelni. Konfliktusok miatt nem hagyta ott az irányzatokat. Példát csak édesanyja esetében említett, aki azért hagyta ott a reiki klubot, mert a vezető nem úgy élt, ahogy tanított. Legtovább a kineziológiát gyakorolta, mert a klub vezetőjével jó baráti kapcsolatot tudott kialakítani. Utána próbálta ki a reikit, s aztán a sámánizmust. A fenti idézet utal is arra a pluralizmusra, ami napjainkban megfigyelhető az ezoterikus irányzatok között. Nagyfokú az átjárhatóság és az eszmék keveredése, mely feltételezi az egyén mobilitását, szabadságát. Ezért elsősorban városi környezetben terjedtek el ezek az irányzatok.

     A Titokkal körülbelül egy évvel ezelőtt találkozott. Az egyik kecskeméti kulturális intézményben tartott Fény Klubba néhányszor elment, ahol egyik alkalommal XY helyettesítette az eredeti program-vezetőt. Ezután a fiatalember az XY által tartott klubba kezdett járni, akinek az előadásán hallott először a Vonzás Törvényéről. Ezeken az összejöveteleken megismertették a résztvevőket a Vonzás Törvényével és elmondták nekik, hogyan kell azt alkalmazni a hétköznapokban. „Megtanultuk, hogy mi vonzunk be mindent, a negatívokat is. Tehát hagyjuk el a negatív gondolatokat, ezáltal a rezgésszintünket növeljük. Meditációkat csinálunk, gyakorlunk. XY-nak nagyon sokszor el kellett mondani bizonyos dolgokat, hogy megértsük. Ilyen volt, hogy XY-nak körülbelül minden második mondata az volt, hogy a Vonzás Törvénye így, meg úgy van. És most már vágjuk, de még mindig tudnak újat mondani, ha megnézem a filmet.” Hamarosan megnézte a fiatalember a filmet is. A könyvet ugyan nem olvasta, de egy másik, ugyanerről a témáról szóló könyvet a kezébe vett. Úgy gondolja, hogy a Titok mindennek a lényege. Mindegyik irányzat egy „foltocska”, egy kirakós játék, amit össze kell rakni.

     Nem kizárólagos a Titokkal kialakított világképe. Az interjúban fény derült arra, hogy valaki magától képes alkalmazni a Titkot úgy, hogy meg sem nézi a filmet és el sem olvassa a könyvet.

     A változása előtti énképére is fény derült. Elbeszélése szerint a Titokkal való megismerkedése előtt is pozitív gondolkodású volt, ám akkor még nem volt meg a hozzá kapcsolódó „érzés”. Ez egy olyan érzés, mintha a vágyott dolog, helyzet, már megvalósult volna, ott lenne a kezében. A fontos, hogy a célt, amit el akar érni, pontosan kitűzze maga elé, és a módján ne törje a fejét, mert az Univerzum meg fogja adni a lehetőséget, a megérzéseket követve. Azt sugallja a Titok, hogy az emberi lehetőségek korlátlanok, azzá válhat az ember, amivé szeretne. Hinni kell benne ahhoz, hogy teljesüljön és mindezt mindig jó kedvvel kell cselekedni. A transzcendens felsőbbség egyfajta személytelen Univerzum. Mégis ahhoz, hogy szemléltessék a Vonzás Törvényének működését, a filmben antropomorfizálták a Dzsinn-hasonlattal, mely úgy működik, mint a klasszikus mesében a csodalámpa. Ki kell mondani a kívánságot, és az teljesül.

     Az interjúból kiderült túlvilágképzete is. „Úgy néz ki a túlvilág, ahogy most elképzeled.”  A pokolra vonatkozó kérdésemre a következő volt a válasz: „Ja, hogy van ilyen is? Mindegy, hogy minek hívjuk. Aki a mennyországot pokolnak éli meg, annak nem létezik mennyország. Neki a túlvilág egyben a pokol. Ez is a vonzás. Oda kerül, amit most ebben a létben gondol a fizikai síkon. Ha azt gondolja, hogy ő a pokolra kerül, akkor megteremti saját magának a poklot.”

     Az ezoterikus irányzatokat nem tartja vallásnak, saját magát sem tartja vallásosnak. Ezeket az áramlatokat ő világnézetnek tekinti, és elutasítja, hogy valamelyik vallásba besorolják.        

      Mióta megismerte a Titkot, úgy gondolja, egyszerűbbé vált az élete. „Volt egy tanár. Az összes évfolyamot meghúzta, csak azt nem, amelyiken én voltam. Az utánunk lévő évfolyamot megint meghúzta. És csak annyi volt a hozzáállásom, hogy rendes gyerek ez, és akkor tényleg normális volt.” Gyorsan és könnyen akarja elérni céljait az életben. „Hagyom, aminek jönnie kell. Rohanok a buszhoz és ha nem érem el a buszt, hát mondom, ráérek. Tuti, hogy találkozok valakivel. Nagyon figyelni kell a megérzésekre. Mindig bejön.” 

     A Titok köré szerveződő mozgalmat felfoghatjuk ellenkultúrának is, és mindazt az irányzatot, amit kipróbált, amelyek a tömegkultúra egyre gyorsabb tempójával szemben visszatérést hirdetnek a természeteshez, amelynek része a lelassuló élettempó is. Paradox módon a Titok az amerikai kultúrában meghonosodott „valósítsd meg önmagad könnyedén” ideológiáját közvetíti. Az egyén érzésein és vágyain van a hangsúly, ahol a sorsát maga alakítja a saját akarata szerint, amihez az Univerzumtól csak kérni kell, azt megkapja. Fontos szempont lenne különválasztani a különféle irányzatok hatásait, ám ez nem feladata a dolgozatnak, csupán a fiatalember látószögén át, egyedi esetén keresztül igyekeztem láttatni a Titok emberekre gyakorolt hatását.

 

Miért érhetett el ekkora sikert?   

     A Titok mindenekelőtt egyszerűségével tehetett szert ekkora népszerűségre, a pozitív gondolkodás pszichológiájával. Anonimitásával a felhasználók mentesülnek a felelősség alól, itt azok is bátran megnyilvánulhatnak, akik a különböző új vallási mozgalmakkal való kapcsolatukat nem vállalják fel. A népszerűségre ad okot a figyelemfelkeltő cím is. A szerző híres emberekre hivatkozik, akik már elérték a sikert a Titok alkalmazásával. Ők a modern kor „szentjei”, akik követendő példát mutatnak. A film megalkotásához széleskörű médiahálózat volt szükséges, hogy Ausztráliából elkerüljön Magyarországra is. Ennek alapján értelmezhetjük a film/könyv piacra dobását vallási piacnak is, hiszen fogyasztók széles tömegéhez jutott el.

 

 

 

 

 

 

Befejezés

     A „Titok mozgalom” mai állapotáról az internetes információk és az interjú alapján elmondható, hogy a vallási csoportszerveződés kezdeti stádiumában áll. McGuire[9] négyes vallásszociológiai felosztása szerint kultusznak lehet nevezni a mozgalmat. Laza csoportosulások már felvették egymással a kapcsolatot a különböző városokban. Néhány budapesti szervező személyes kapcsolatban áll a vidéki körök vezetőivel. Vélhetően az országos találkozókon személyesen is megismerték egymást. Akad arra is példa, hogy beszélgetéseket tartanak a könyv alapján, mely így értelmező rendszert ad a mozgalomnak, a sikertörténetek pedig mitológiaként hatnak. A mozgalom jövője nyitott kérdés még.

 

Volák Szilvia

Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar 2008

   

 

 


 

Internetes oldalak:

www.atitok.hu

www.thesecret.hu

http://en.wikipedia.org/wiki/Rhonda_Byrne

www.youtube.com

http://www.tar.hu/kineziologia/Kineziologia.htm

http://www.mobiljosda.hu/feng_shui.html

http://www.reiki.hu/r0000h.html

 

 



[1] Göbölyös N. László: Spirituális útkeresések 1968 körül (www.egypercesek.hu/szakirodalom 2008-04-24)

[2] Rhonda Byrne (1955-) ausztráliai televíziós író és producer, ismeretségét leginkább a The Secret című könyvnek és filmnek köszönheti. Ő a producere a Sensing Murder című filmnek is. Az Australia’s Herald Sun által publikált cikk szerint Rhonda a World’s Greatest Commercials és a Marry me című ausztrál televíziós sorozatokon is dolgozott. 2007-ben Byrne szerepelt a Time Magazine a világ 100 legbefolyásosabb emberének a listáján. (http://en.wikipedia.org/wiki/Rhonda_Byrne, 2008. április 16.)

[3] www.atitok.hu 2008-04-16

[4] www.thesecret.hu 2008-04-16

[5] Free Hugs Campaign (Music by Sick Puppies. Net album out) www.youtube.com 2008. április 17.

[6] A kineziológia pedagógiai és pszichológiai elemeket is tartalmazó, valamint manuális terápiára, a kínai gyógyászatra és a pszichoterápiás ismeretekre épülő, az izmok működésében mintegy „elraktározódott” élmény- és „sérülésbenyomatok” felderítésével foglalkozó speciális egészségmegőrző és gyógyító rendszer. http://www.tar.hu/kineziologia/Kineziologia.htm 2008-04-18.

[7] A Feng Shui a térrendezés, lakberendezés módszere, amely a fizikai testen kívüli energiatér rendezésével foglalkozik, eredete Kínába, körülbelül ötezer évre nyúlik vissza. http://www.mobiljosda.hu/feng_shui.html 2008-04-18.

[8] A Reiki buddhista eredetű kézrátételes gyógyító technika. http://www.reiki.hu/r0000h.html 2008. április 18.

[9] McGuire, 1992.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

Tanítványok írásai

Címkék

média , spiritualitás

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.